Könyvtáros

Fable regenerálódik. Már-már majdnem olyan jó mint régen. Ha eltekintünk a sok szexbabázós komolytalanságtól, megcsillannak a regényben a Fable-féleségek. Lásd a "celebbambínó" kifejezést, vagy ezt a hasonlatot: "egészében olyan a fickó mint a legkisebb királyfi, akit kivertek az atyai várból szerencsét próbálni." Mégis, a könyvben Churchill, Russel, Rejtő Jenő, Lord Chesterfield, etc. sorai képezik a címeket, és - bár e kölcsönök jó ízlésről árulkodnak -, magam jobb szerettem amikor még csak Fodor Ákos szelleme lengett a regénylapokon. Aki még nem ismerné Molnár Éva, alias Vavyan Fable regényeit, annak kötelező olvasmányként javaslom a Jégtánc, Álomhajsza, Tündértánc, Tűzvarázs, Sárkánykönny és a Nászjelentés mindkét részét is. Ellenben kizárólag kezelőorvos-gyógyszerész jelenlétében az Ezüstegeret, a Pepita Macskát, valamint az Apád anyád ide lőjön!-t. Utóbbiak olvasása közben nekem legalábbis folyton az a citátum grasszált a fejemben, hogy nem léphetsz kétszer ugyan abba a folyóba. Összességében azonban mindannyian tudjuk, hogy Vavyan Fable nyelvi kincsesbánya, az irodalom vodka-narancsa. Márpedig mint minden rendes példaképnek, neki sem könnyű újra és újra felérni saját magához. Ennek ellenére folyvást próbálkozik megugorni a csúcsot, és én lelkesen tapsikolok neki ezúttal is.

A Habospitében a két önálló regénysorozat, a Halkirálynő és a Vis Major szereplpői találkoznak össze. A Denisa-Belloq és a Kyra-Baletta zsarupáros ismerkedése a lányok szemszögéből zajlik, tehát hol Kyra, hol pedig Denisa mesél nekünk a történésekről, a szokott egyes szám első személyben. Eleinte külön szálakon zajlik az élet, hogy azok az olvasók is felvehessék a fonalat, akiknél még nem készült el fejben a szereplők jellemrajza. Aztán elkezdődik a szálak összemixelése. A tumixban az író keresztül-kasul átvilágítja a főhősöket, a lányok egymást és egymás pasijait is mérlegre teszik. Belloq (közismertebb nevén Mogorva) a szokottnál talán egy kicsit fakóbbra sikerül, ugyanakkor a szintén Denisa holdudvarába tartozó Cyd több szerepet kap. Fabyen kézen fog az első oldalon, előkerít nyolc, kétszáz évnél is idősebb hullát, majd bemutatja nekünk az esküvői előkészületeket leánybúcsúval az élen, átvezet minket egy tébolydán (előbbivel sok a hasonlóság), belerángat a boldogító igenbe, végül eltetet láb alól egy drogbárót értünk, csakis értünk, Olvasókért, hogy örüljünk. Örülünk?

Először nem sok kedvem volt ehhez a történethez. Egy más típusú könyvborítóval találkoztam, ami unalmas tengerpartot ábrázolt, semmitmondó fülszöveggel. Így aztán támpont hiányában azt képzeltem, ez valamilyen szerelmes sztori lesz, amiben meghal a kedves. Sokáig a polcon porosodott a kötet, aztán egyszer csak kifogytam a jobb alternatívákból. Akkor elővettem, és döbbenetemre kiderült, hogy a főszereplő egy talpraesett kétgyerekes anyuka, ellentétben az általam képzelt világfájdalom mocsarában tobzódó heroinával. A történet dióhéjban:

Nina Landry terveiben napos Floridai karácsony szerepel a gyerekekkel és az új barátjával, távol a lakóhelyétől, Sandling Island behavazott szigetétől. Indulás előtt egy órával azonban beüt a crach. Meglepetés vendégek szállják meg a házát, ráadásul 15 éves lánya, Charlie nyomtalanul eltűnik. Charlie, aki kimaradt éjszakára egy buli miatt, nem veszi fel a telefonját, és reggel 9 óta úgy tűnik, senki nem látta. Nina aggodalma percről percre nő. A lány elszökött volna otthonról, ahogy a rendőrség állítja? Vagy valami komolyabb történt vele? Nina Landry a saját kezébe veszi a lánya felkutatását. Ahogy pedig egyre több mindenre derül fény a kamasz titkos életéből, félelmei egyre nőnek. A rendőrség a bürokrácia és bevett rutin útvesztőjében tévelyeg, mialatt ő már biztos benne, hogy Charlie valahol segítségre vár. Vajon képes lesz őt időben megtalálni és megmenteni, vagy végleg elveszítik egymást?

Izgalmas, pörgős thriller, ami apránként mutatja be, mit érez és mit tesz az, akinek szülő létére élete legnagyobb félelmével kell szembenéznie. "I thought of some advice I had once herad for when you've lost your keys while walking home in the dark. You should look under a lamp post, not because they are any more likely to be there than anywhere else, but because if they happen to be there, it's the only place you'll be able to see them. I need to think rationally... Where were the lamp-posts?" (~"Egy tanácsra gondoltam, amit egyszer hallottam arra az esetre, ha elveszíted a kulcsaid miközben hazafelé sétálsz a sötétben. Lámpaoszlopok alatt kell keresgélned, nem azért, mintha több eséllyel találnád meg ott őket, mint bárhol máshol, hanem mert ha ott vannak, ez az egyetlen hely ahol látod őket. Racionálisan kell gondolkoznom... Hol vannak a lámpaoszlopok?")

Először egy kis személyes emlék, ami nem feltétlenül kapcsolódik a sztorihoz, de mégis. Ültem a vonaton, és ezt a könyvet olvastam épp, amikor a velem szemben utazó fickó látva a könyv címét beszédbe elegyedett velem. Kiderült, hogy amerikai építész, és habár nem ismeri Lee Childot, de a 61 óráról eszébe jutott egy film, a 127 óra, amit ugyan az a tag rendezett, mint a Gettómilliomost. Úgyhogy ezúton én is ajánlom nektek a mozit. Rátérve a könyvre, a Jack Reacher történetek sorában ez a tizennegyedik, és jelenleg épp a legfrissebb kötet. Ami egyrészt jó, mert "up to date" vagyok, másrészt viszont rossz, mert soha korábban nem csigázott fel ennyire egyetlen Reacher sztori sem. A folytatásra azonban még külföldön is várni kell augusztus 4-ig, mikor is megjelenik a WORTH DYING FOR. De ne szaladjunk ennyire előre...

Ahogyan azt már a Bad luck and trouble bejegyzésben is említettem, főhősünk, a kiugrott katonai rendész, gyökértelen életet él. Egyik amerikai városból a másikba vándorol. Most egy buszbaleset miatt Dél Dakotában találja magát, a leghidegebb tél kellős közepén. A helyi rendőri erőknek éppen egy fejbe lőtt ügyvéd és egy drogügylet szemtanújaként számon tartott idős hölgy védelme ad munkát. Érthető, hogy a hátuk közepére se kívánják a gondot, ami a lerobbant busszal jár. Reachernek mégis sikerül megkedveltetnie magát. Jobb dolga nem lévén, beleveti magát a helyi ügyek felgöngyölítésébe a főzsaru-helyettessel.

A nyomok egy motorosbandához, és egy elhagyott katonai bunkerhez vezetnek. Sajnos a hullák szaporodnak, és mire Jack rájön, ki az, aki a népet irtja, a baj már nyakig ér. Megjelenik a színen a drogkartell feje, hogy hazareptesse az árut pár tonna arannyal és gyémánttal fűszerezve. A szállítást azonban nem kizárólag Reacher próbálja megakadályozni. A rivális orosz üzletember beépített legényei is csak a lehetőségre várnak. Végül az utolsó oldalakon gigagintus kerozinfelhőben párolog el a kokó és az arany. Két kilométeres körben csak szerves hamu és olvadt hó marad. Létezik, hogy ezt valaki túlélje?

Izgalmas, pörgős, olvasmányos könyv. Vagy ahogy Stephen King fogalmazta, Reacher a "legcoolabb" folytatásos regény karakter. Aki kíváncsi rá, ezen az oldalon beleolvashat a történetbe angolul (az oldalon lent, balra a borítóra klikkelve nyílik meg a könyv, aminek az érdemi része a 17. oldaltól kezdődik) Ez a másik link pedig a folytatás 9. fejezetébe ad némi bepillantást. Várjuk a hazai megjelenést!

A sorozat tagjai:

• 1999 Elvarázsolt dollárok (1997 Killing Floor)
• 1999 Ne add fel könnyen (1998 Die Trying)
• 2001 A pók hálójában (1999 Tripwire)
• 2002 A titokzatos látogató (2000 Running Blind /UK: The Visitor)
• 2003 Lángoló sivatag (2001 Echo Burning)
• 2004 Hiba nélkül (2002 Without Fail)
• 2006 Kétélű fegyver (2003 Persuader)
• 2005 Eltűnt ellenség (2004 The Enemy)
• 2006 Csak egy lövés (2005 One Shot)
• 2007 Rögös út (2006 The Hard way)
• 2007 Bad Luck and Trouble
• 2008 Nincs mit veszítened (2008 Nothing to Lose)
• 2009 Elveszett holnap (2009 Gone Tomorrow)
• 2010 61 óra (2010 61 hour)

Ez a könyv egy hónappal visszavetette az "évi legalább 50 könyvet elolvasok" tervezetemet, mert egyszerűen nem akart elfogyni... és nem azért mert hosszú. Ritkán szoktam feladni azt, amibe belekezdek, csak ennek köszönhető, hogy a végére értem. De azt hiszem mindent elmond a tartalomról, ha elárulom, hogy képes voltam a vége előtt két oldallal letenni, és vagy egy hétig felé se néztem.

Nem tehetek róla, nekem ez a sztori valahogy - ez a legjobb szó rá-, érdektelen volt. Egy csodás walesi öbölről szólt, ahol Lisa McCullen és lánya Hannah rejtőzik egy múltbeli tragédia következményei elől. Ide érkezik Mike Dormer ingatlanfejlesztő, akinek a cége szállodalánc építésével akarja szétdúlni az öböl delfinben és bálnákban gazdag élővilágát. A történet mindig más szereplő elbeszélésében zajlik, aminek a célja nyilván a különféle érdekek és nézőpontok bemutatása lett volna, de én szimplán csak zavarónak találtam.

Szinte nagyítóval keresgéltem, hátha akad benne valamilyen említésre méltó gondolat. Ne már, hogy hiába áldoztam rá az időt. Csak van valami, amit érdemes megjegyezni. Végül alig akartam elhinni, de ráleltem: "I've never yet met a man who didn't think he could turn the word on its axis if he wanted something badly enough." (Szabad fordításban ez nagyjából azt jelenti, hogy még sosem találkoztam olyan férfival, aki ne hitte volna, hogy ki tudja fordítani a világot a sarkából, ha valamit nagyon akar.) Ez legalább nagyon igaz, nemde?