Aznap, amikor egy mozis délutánon besétáltam a könyvesboltba, és az idegen nyelvű irodalom részlegen találtam magam nem csak Maeve Binchy egyetlen, hanem mindjárt két könyvét is kiválasztottam. Míg az Üvegtó borítója hívogatóan napfényszínű volt, addig ez a másik a kékeszöld árnyalatával ugyancsak megfogott. És bár a mondás úgy tartja "Don't judge the book by its cover" a szabályt megszegve engedtem a kísértésnek. Ez a könyv tehát az írónő második esélye volt, amit viszont csak most, egy fél év elteltével kapott meg tőlem.
Maga a történet egy tragikus balesettel kezdődik, ami négy vadidegent hoz össze egy kis görög faluban, Aghia Annában. A négy idegen - Elsa, a feltűnően csinos német tévébemondó; Fiona, az ír ápolónő; David, egy gazdag angol zsidó család egyedüli örököse; és Thomas az elvált amerikai apuka - mind Andreas tavernájába térnek be. Bár mindannyian a régi életük elől menekülnek, a kigyulladó turistahajó látványa rádöbbenti őket halandóságukra, és Andreas tanácsára mindannyian hazatelefonálnak.
A hívások eltérő fogadtatásra találnak. Elsa egy virágzó karriert adott fel, mert ki akart szállni egy rossz viszonyból, és eszébe sincs visszatérni, hogy újra kezdje. Fiona családja aggódik a lányért, de továbbra sem értik a lány Shane iránti vonzalmát és mivel a fiút látni se akarják, ezért Fiona sem igyekszik haza. Davidre otthon jól menő üzlet, nagy elvárások, egy túlbuzgó apa és unalmas partik sora vár, így aztán neki sem sietős. Thomasnak mindennél jobban hiányzik ugyan a kisfia, de gondolni se bír az új pasasra, aki beköltözött a régi otthonába a volt felesége mellé. Négy idegen, mégis ugyan az a cél: menekülni a problémák elől.
Az Eső és csillagok éjszakája egy történet arról, hogy ahány ember, annyiféle megoldás születhet egy-egy gondra, de a menekülés sosem a megoldás része, hanem a problémáé. A megbánás sem old meg semmit. Ahogy azt Vonni, egy már-már helybélinek számító asszony és mindannyiuk idegenvezetője megfogalmazza "...what a waste of time regret is, it must be the most useless emotion of all time." Amit tenni kell, az az, hogy az ember kézbe veszi a dolgokat épp úgy, ahogy a szereplők is teszik végül.
Annak ellenére, hogy a könyv mondanivalója nagyon is aktuális és emberi, azt kell mondjam, továbbra sem találtam meg valamit Maeve Binchy regényeiben. Talán az a bajom, hogy a szereplők túl hétköznapiak? Fogalmam sincs. Az biztos, hogy az egyetlen ami előre hajtott amikor olvastam, az nem igazán a történet, mint inkább a puszta kíváncsiság volt. Elképzelhető, hogy ha kicsivel korábban, mondjuk úgy 16 évesen kerül a kezembe, jobban élveztem volna. Mostanra a tanulságokat magamtól is levontam, így aztán nem maradt mondandó, amit az írónő az újdonság erejével átadhatott volna. Összességében nem egy rossz könyv ez, mégsem tartom valószínűnek, hogy a jövőben ennél a kettőnél több kötet kerül majd fel ide:
"Hét év telt el azóta, hogy Frank Temple megtudta az apjáról, egy rendőrbíróról, hogy titokban bérgyilkosként dolgozott, és kettős életének öngyilkossággal vetett véget, hogy elkerülje a börtönt. Amikor Frank meghallja, hogy Devin Matteson, aki belerángatta az apját a gyilkos játékba, visszatér a régi találkozóhelyre, elhatározza, hogy kiegyenlíti a számlát."
A fenti fülszöveg alapján ez akár egy kivételesen izgalmas, sodró lendületű krimi is lehetne. De ezt a látszatot csak az első tíz oldalon sikerül fenntartani. Attól kezdve sajnos csupa bevett fordulat, lásd sanyarú gyerekkor, erkölcsi dilemma, csinos nő és háborús veterán ez a könyv. Ráadásul a cím köszönőviszonyban sincs a sztorival.
A fent említett Frank Temple egy Tomahawk nevű kisváros felé tart. Annak közelében meglát egy floridai rendszámú autót, és mivel azt hiszi, hogy rábukkant a célpontra, rommá töri a kocsi hátulját. De kiderül, hogy nem Devin, hanem egy vén jampi vezette a Lexust. A jampi kiszáll, majd gyanúsan elkerüli, hogy kihívják a rendőrséget, végül kápében állja a cechet.
Az autókat egy műhelybe vontatják, aminek egy nő a tulaja. A talpig emancipált manager-csajt Norának hívják, és hamarosan felbukkan valaki, aki meg akarja ölni. Frank menti meg. Egy elhagyatott tóparti faházba viszi, de nem fekszenek le, mert az írónak időközben eszébe jut, hogy az más műfaj. Inkább bevesz a képbe egy veterán vietnámi katonát - aki természetesen Frank apjának bajtársa -, valamint egy lelkiismeret furdalástól gyötört FBI ügynököt, aki segíteni akar Franknek.
Végül előkerül a vágyva vágyott célpont, Devin Matteson is, de három golyóval a testében, és igen ramaty állapotban. Ez tönkre vágja a bosszúról szövögetett elképzeléseket. Viszont Matteson gorillái megkavarják a történetet, ami így annyi sablont vonultat fel, amennyi elég volna egy csapat Miami helyszínelőkre kiéhezett sorozatfüggő teljes napi adagjának fedezésére. Összességében elmondhatom, hogy ez így egy nem túl rossz, csak épp átlagosan banális írás. Sokkal jobb is lehetett volna, ha az író megmarad az alapötletnél.
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal