Könyvtáros

A sztori beszippant, megrág, lenyel, megemészt, feldolgoz téged, aztán egy vagy két nap múlva visszaad a külvilágnak. Vannak ilyen könyvek. Olvastatják magukat. A szép benne az, hogy nem is igazán az varázsol el, amiről szól, sokkal inkább az, ahogyan azt az író megírja.

Rhode Island partjainál a mélyben egy elsüllyesztett tengeralattjáró fekszik. Shane, a 17 éves szörfös srác minden idejét ott tölti, a legjobb hullámok miatt. Tim O'Casey természetvédelmi őr árgus szemekkel figyeli minden cselekedetét. Annak idején az ő apja süllyesztette el az U-823-ast. Mickey, a felnőttkor küszöbén álló fiatal lány madármegfigyelő, és védi a baglyokat. Különösen azt a hóbaglyot, amelyik éppen ott, Refuge Beachen tűnik fel. Neve Halloran, Mickey anyja egy rejtélyes madárfestő után nyomoz. Más-más okból, de mindannyian összefognak, amikor egy dúsgazdag vállalkozó még több pénz és jó üzlet reményében elhatározza, hogy felszínre hozza a hullámsírba temetett német tengeralattjárót.

"Mielőtt Mickeyt megismerte, Shane-t csak azért érdekelte a tengeralattjáró, mert csodálatos szörfözős hullámokat vert. Most már azokra is gondolt, akik ott voltak benne eltemetve. Lehet, hogy német tengerészek voltak, akik azért jöttek, hogy megtámadják Amerikát, de ma már csak csontvázak. Csak ennyi maradt belőlük."

A különböző szereplőknek más-más nézőpontja van, mégis ugyan azért a célért küzdenek. Párbeszédeik nem az üres fecsegésről szólnak. Sokszor az a bajom egy-egy könyvvel, hogy szinte süt belőle az írói kényszer. Az a 'mindegy mit írok, csak teljenek az oldalak, mert ennek a műnek X karakternek kell lenni' érzés. Itt viszont a párbeszédek olyanok, amilyenek a valóságban is. Amikor két ember beszélget, a nézőpontjaik ütköznek. Érvek- ellenérvek, állítások- tagadások. Pont úgy, ahogy Tim O'Casey és Neve Halloran társalog: "- Az ember nem veszíti el a tehetségét. - De igen, ha nem használja. Ez mindenre igaz, nem csak a művészetre. Azok a dolgok, amik olyan természetesen jönnek, ha nem használod, elvesznek." Luanne Rice makulátlan hősök helyett valódi embereket írt le, minden hibájukkal együtt.

"Marvellous isn't the word..." A csodás nem a jó szó. Inkább használnám a felejthető, bosszantó, néha unalmas, de azért egynek elmegy szavakat a könyv jellemzésére. A szőke főhősnő, Freya már az elején kivívta az unszimpátiámat, és ez később sem sokban változott. Bosszantja a madárcsicsergés (ugyan miért?) továbbá az, ha valaki az utcán kézenfogva andalog (hangyányit prűd) ugyanakkor teljesen ki van békülve azzal a ténnyel, hogy Manhattanben karácsonykor az emberek eleve feldíszítve szállíttatják házhoz a fenyőfáikat, és még szenteste kidobják azokat! "This was a place where you got your christmas tree delivered already decorated and threw it out on christmas afternooon[...] Freya liked it, it suited her". Szóval ha az ember nem keres értékrendet a sztoriban, talán -legfeljebb hangyányit-, élvezni tudja majd a könyvet.

A sztori a következő. A harminc valahány éves Freya műkereskedő, aki New Yorkban él. Származását tekintve angol, de átrepülte az óceánt, mert az apja újranősült, és nem igazán bírta a mostohát és Natashát, a féltestvérét. Mi tagadás, ezt a féltesót még a főhősnőnknél is nehezebb kedvelni, akkora céda. A könyv elején Freya egy unalmas ügyvéddel jár éppen, akivel néhány oldal után szakítanak, ezért a lány egy régi barátjához, Jack-hez költözik. (Lábjegyzet: az unalmas ügyvéd a könyv végén összejön a legjobb barátnővel.) Jack író, de nem igazán ír, inkább a gazdag apjától kapott pénzt költi. Ők ketten "csak barátok." Egész addig, míg Angliából meghívó nem érkezik: Natasha férjhez megy. Az esküvőre Freyának alibi partner kell. Innentől a többi már Szex és New York feeling: 'akarlak-nem kellesz, utállak de mosolygok rád, megbocsátok pedig mocsok vagy' esetek tömkelege Jack-kel. Ha valakinek ez bejön, az vágjon bele az olvasásba. Vannak benne hosszú leírások cipőkről, ruhákról, kalapokról, és szerintem teljesen lényegtelen helyszínekről, de ezzel is telnek az oldalak, egészen 513-ig amikor is VÉGE.

A "csak úgy kezembe került" könyvek mindig zsákbamacskák. Száz esetből kilencven kilencszer rosszak, de egy esetben kincsre bukkanok. Nos, ez volt az az egy, amiért érdemes válogatás nélkül olvasni. A sztori egy gimnazista lány, Melinda élete. Nyomokban tartalmaz ugyan émelyítő amerikaiságot (pomponlányok, csajbandák, pizsiparti, etc) mégis szimpatikus a gúny és cinizmus humorán át nézve. A komoly mögöttes tartalom teszi élvezhetővé.

Melinda nem beszél, legalábbis a környezetével nem. Gondolatai viszont nagyon is párbeszédesek. Vissza-visszatérnek az egy évvel ezelőtti eseményhez, ami megváltoztatott mindent. Ami miatt most egyedül ül az ebédlőben, a volt barátnői messze elkerülik, a jegyei egyre rosszabbak, a szobája idegen számára, a szülei pedig mindössze hajdanvolt ismerősök. Nem mintha őt mindez érdekelné. Magába fojtja azt, ami történt, mivel úgysem tudja, hogy mondhatná el. Inkább valami távoli megfigyelőjévé válik a saját életének. Lásd: "Jegyek bla-bla-bla, magatartás bla-bla-bla... ezt hallgatom egész este. Figyelem a kitöréseket. Apu vulkán hosszú szunyókálás után ismét aktivitást mutat."

Mr. Freeman Melinda művészet tanára, és jó meglátásai vannak. Tudja, hogy valami nem stimmel, de nem ront ajtóstól a házba. Inkább elejt pár gondolatot, amin töprengeni lehet. "Ha az ember nem fejezi ki magát, fokozatosan meghal. Megdöbbennél, hogy mennyi felnőtt halott már belül - úgy töltik a napjaikat, hogy várják a szívrohamot vagy a rákot, hogy befejezze a munkát." Ha lassan is, de ez a gyógyszer hatni kezd. Ahogy Ivy és David tanácsai is, akik maguk is különcök. A harmadik negyedévre a lány úgy dönt, legfőbb ideje hogy mentális tisztítónapot tartson, és kertészkedésbe, teniszbe, bicajozásba fog. Már épp kifelé jön a gödörből amikor váratlanul megjelenik AZ. A vészhelyzet beszédet igényel. Itt az idő, hogy Melinda megküzdjön néhány démonnal.

A 2006-ban kiadott Water for elephants c. könyv rengeteg díjat bevasalt már, mégis csak most, a filmadaptáció készültével ért fel a New York Times bestsellerlistájának a csúcsára. Az írót, Sara Gruen-t egy fotográfus ihlette meg, aki az 1920-as 30-as években utazó cirkuszokat követve utazta be Amerikát. Ha már ilyen jó apropója volt a történetnek, stílszerű lett volna, ha egy Edward J. Kelty fotó kerül a könyvborítóra ahelyett, amit Charles Mason fabrikált. Ez a sátorba belépő alak ugyanis inkább egy tátott szájból kilógó nyelvre, vagy valami még pikánsabbra emlékeztet. Groteszk szerintem, bár biztos lesznek akik nem értenek ezzel egyet.

Maga a cím, a "Vizet az elefántnak" egy hazugságból adódik. A könyv elején az idősek otthonában egy öregúr azzal dicsekszik, hogy cirkuszi dolgozóként vizet hordott az elefántnak. Ez a kihozza a sodrából a 93 éves Jacob Jankowsky-t, és elindítja őt a visszaemlékezés útján. Ezzel egy kalandos, színes, csodálatos élet története bontakozik ki előttünk. Szerelem, ármány, barátság, összetartás, kegyetlenség és titok egyaránt van a történetben. A végén mégis minden jóra fordul, pedig a helyzet nem egyszerű: "Dear God. Not only am I unemployed and homeless, but I also have a pregnant woman, bereaved dog, elephant, and eleven horses to take care of."

A cirkusz a nézők szemszögéből csillogás, a dolgozók szemszögéből viszont illúzió, amit előadásról előadásra fel kell építeni, és ezt Sara Gruen nagyon jól bemutatja. Az esti előadáson parádézó lovak napközben zsúfolt vagonokban zötykölődnek, a vérszomjas Leo valójában fogatlan oroszlán, a kedélyes és elbűvölő porondmester paranoid skizofrén, az igazgató pedig veszélyesebb mint egy falka hiéna. Az előadóművészeket és a közönséges dolgozókat egy világ választja el egymástól. Jacob, mint a show állatorvosa ennek két világnak határán egyensúlyozik, próbálva megtartani erényt és emberséget. Előbbivel elbukik ugyan, utóbbi azonban megmarad.

A filmváltozat főszereplői olyan színészek mint Reese Witherspoon (Marlena Rosenbluth) és Robert Pattinson (Jacob Jankowsky). Mondhatjuk, hogy Pattinson 180 fokos fordulatot vett, hiszen az Alkonyat vámpírsztárjaként legnagyobb ellensége Jacob a vérfarkas volt. Lám, most őt magát hívják Jacobnak. Érdekesség még, hogy a moziadaptációból kimaradt Uncle Al, a direktor karaktere, helyette August (Marlena férje) lett egy személyben igazgató és porondmester is. A hazai bemutató 2011. július 14. Én biztos nem hagyom ki.

http://youtu.be/_6b2XhXkPpg