Ez a könyv egy hónappal visszavetette az "évi legalább 50 könyvet elolvasok" tervezetemet, mert egyszerűen nem akart elfogyni... és nem azért mert hosszú. Ritkán szoktam feladni azt, amibe belekezdek, csak ennek köszönhető, hogy a végére értem. De azt hiszem mindent elmond a tartalomról, ha elárulom, hogy képes voltam a vége előtt két oldallal letenni, és vagy egy hétig felé se néztem.
Nem tehetek róla, nekem ez a sztori valahogy - ez a legjobb szó rá-, érdektelen volt. Egy csodás walesi öbölről szólt, ahol Lisa McCullen és lánya Hannah rejtőzik egy múltbeli tragédia következményei elől. Ide érkezik Mike Dormer ingatlanfejlesztő, akinek a cége szállodalánc építésével akarja szétdúlni az öböl delfinben és bálnákban gazdag élővilágát. A történet mindig más szereplő elbeszélésében zajlik, aminek a célja nyilván a különféle érdekek és nézőpontok bemutatása lett volna, de én szimplán csak zavarónak találtam.
Szinte nagyítóval keresgéltem, hátha akad benne valamilyen említésre méltó gondolat. Ne már, hogy hiába áldoztam rá az időt. Csak van valami, amit érdemes megjegyezni. Végül alig akartam elhinni, de ráleltem: "I've never yet met a man who didn't think he could turn the word on its axis if he wanted something badly enough." (Szabad fordításban ez nagyjából azt jelenti, hogy még sosem találkoztam olyan férfival, aki ne hitte volna, hogy ki tudja fordítani a világot a sarkából, ha valamit nagyon akar.) Ez legalább nagyon igaz, nemde?
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése