Omniában, vagyis Om isten birodalmában hatalmas templomok merednek az égnek, és számos inkvizítor ügyel a lankadatlan hitbuzgalom fenntartására. Mindannyian a nagy próféta eljövetelére várnak. Sokan már azt is tudni vélik, hogy az nem lesz más, mint az inkvizítorok félelmetes főnöke, a kegyetlen Vorbis. Ő maga is ebben a tudatban irányítja a nem kellőképpen ájtatos elemek hétköznapi kínzását, és tervezi a szomszéd államok lerohanását. Erről azonban Testveer novícius, a hatalmi ranglétra legalján kullogó kissé elhízott, ám kiváló memóriával bíró papnövendék semmit sem tud. Ő csak dinnyét kapálgat a kolostorkertben, amikor meghallja a hangot. Egy teknős beszél hozzá, aki nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ő maga a nagy isten Om. Másnap pedig Testveer már indulhat is, hogy teljesítsen egy speciális küldetést Vorbis személyi segédjeként.
A sajátos humorral megírt könyv legfőbb kincsei a szokatlan hasonlatok, és az a mód, ahogyan az író az isten-kérdéshez közelít. Vagy egy tucat megközelítéssel találkozhatunk. Van benne diktatúra és demokrácia, akadnak a szereplők közt szkeptikusok, sztoikusok, politeisták és monoteisták, etikusok és etikátlanok, és mindenki kiválaszthatja a maga kedvencét. Mint egy hatalmas nyalókabolt. Vagy na jó, talán mégsem egészen olyan. De hasonlít. A saját kedvencem Fri'it nézőpontja: "Miben hittem mindig? Hogy alapjában véve, nagyjából, ha az ember tisztességesen élt, nem aszerint , amit a papok mondtak, hanem aszerint, ami helyesnek és becsületesnek tűnt odabenn, akkor a végén, többé-kevésbé a dolog jól fog végződni."
További könyvek ettől a szerzőtől:
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése