Könyvtáros

A nagy háborúk mindig akkor törnek ki, amikor megnő egy populáción belül az egyedülálló férfiak száma. Ezer szerencse, hogy hazánkban jelenleg a 15-45 év közötti koroszályban a nők vannak többen. Ez persze még nem kell, hogy visszartson minket attól, hogy újra és újra emlékeztessük magunkat azokra a borzalmakra, amiket a legjobb elkerülni. Sven Hassel Dániában születt, és a munkanélküliség elől Németországba szökött, ahol csatlakozott a német hadsereghez. Több művet írt saját II. világháborús élményei alapján, de ezek hiteleségét mágig vitatják, miután a könyvei szerint több helyen is harcolt egyszerre, egy időben. Például a Gestapo című könyvben a 27. ezred a Gestapo épületeit őrzi, de ugyanebben az időben a Gyalogoshadosztály lapjain a torgaui börtönben végez őrfeladatokat. Minden esetre ez ne befolyásoljon minket, a könyv attól még nagyonis életszagú. A történet több mint véres, egyenesen kegyetlen, ugyanakkor a maga morbid módján humoros is. Például ez a kis párbeszéd:

"Porta és Pici egymás mellett kuporgott a szabadban, a természetes szükségleteknek engedelmeskedve. Mint ilyenkor mindig, az élet és a halál kérdéseiről társalogtak. – Hitler – bámulta meg Pici a fotót az újságpapírdarabon, amit vécépapírnak szánt. Porta büszkén eléje tolta a maga toalettpapírját. – Az enyémen meg Sztálin van. Pillanatnyi csend következett. – Nem is olyan rossz ez az újság – jegyezte meg Porta, miközben a nadrágját gombolta. – Elég puha és sima. Majdnem olyan, mint egy igazi retyópapír. Összehajtogatták azt, ami az újságokból megmaradt, és gondosan eltették későbbi használat céljára. – Tudod, min gondolkodom? – kérdezte tűnődve Pici. – Szerinted hazaárulás, ha valaki Hitler képével törli ki a seggét? Porta hosszan mérlegelte a kérdést, alaposan megvizsgálva azt minden aspektusából. – Talán – bökte ki végül. Pici elégedetten bólintott. – Szerintem is… Kár, hogy csak fénykép volt."

Ez nagyjából kifejezi azt a lelkiállapotot, ami a frontkatonát jellemezte. Harcolni nem ideákért meg eszmékért, pusztán az életben maradásért, szükségletekért, és a hazajutás reményéért. Mi, akik pedig elég szerencsések voltunk ahhoz, hogy magunk elkerüljünk egy háborút, elgondolkozhatunk, hibáztatjuk-e a szereplőket, amikor a borzalmak között nem sikerül embernek maradni.